Borbély Alexandra, Pálos Hanna és Tasnádi Bence idén végeztek a Színművészeti Egyetemen, színházi gyakorlatukat is mindhárman a Katonában töltötték, az idei évadtól pedig társulatunk tagjai. Háromrészes sorozatunkban róluk szeretnénk többet megtudni és megmutatni. Elsőként Alexandrát kérdeztük.

Anno kaptál valami indoklást Máté Gábortól, hogy miért pont te voltál az egyik, aki osztályából gyakorlatát a Katonában tölthette? Konkrét szerepre hívtak?

Konkrét szerepre hívtak. A szerelem diadala című darabban Pálmai Anna helyett ugrottam be, aki Jordán Adél szerepét vette át, mikor Adél várandós lett. Ascher Tamás hívott fel. Azt nem fejtette ki, hogy miért pont én. Folyamatosan dolgoztunk a három év alatt, amíg nem mentünk el gyakorlatra. Gábor mindig hidegebb lett azzal, aki lustább volt vagy nem dolgozott. Ha már egy mesterség órán nem mutattam jelenetet, borzasztóan éreztem magam, következőre mindig kettőt vagy hármat vittem.

Jobban meg akarsz felelni mióta leszerződtettek, nagyobb nyomás nehezedik rád, vagy megnyugodtál?

Megnyugodtam és nagyon boldog vagyok. Ezekben az ínséges időkben nehéz szerződést kapni. Itt voltam két évig gyakorlaton, megszerettem az öltöztetőktől kezdve a gazdaságisokon át mindenkit. Ez tényleg egy nagy csapat. Az elején fiatalként még tartasz a színésznőktől, de utána együtt próbáltok és a próba összehoz. Mindenki nyitott. Nem az van, hogy ez a fiatal kis színésznő és akkor szívatom. Hallottam ilyen történeteket is és kicsit féltem ezektől a helyzetektől, de mindenkivel pozitív a kapcsolatom.

A Katonában eltöltött szakmai gyakorlatod során kétszer is kaptál nagy feladatot. Az egyik a Két lengyelül beszélő szegény román Dzsinája, a másik pedig a Bőrpofa - a VRRRRRÜMM láncfűrésszel Nője. Az első előadás tele van technikával (vetített díszlet, videó bejátszások, élő kamerafelvétel), míg a másik inkább csak a két színészre épít. A körítés bójaként szolgál egy színésznek és segítségére van egy szerep megformálásánál vagy teljesen független tőle?

Mindkét szerepet ugyanolyan mélyen kell megfejteni. Dzsina olyan szerep, ami teljes mértékben távol áll tőlem. Dani (Kovács Dániel, az előadás rendezője) mutatott nekem felvételeket drogos lányokról, akik úgy élnek mint Dzsina. Ráadásul gyermekes nőt játszottam, amihez általában szkeptikusan állnak az emberek, mert hogy tudnám eljátszani, mikor még nincs gyerekem. Folyamatosan fejtettük fel. Technika ide vagy oda, ugyanúgy nagyrészt ketten vagyunk a színpadon Dankó Pistivel.

Viszont tényleg nehezebb az, mikor bemegyek a színpadra - mint a Bőrpofánál - és tudom, hogy már nem jövök ki. Ha a tízedik percben nem történik meg az, aminek már meg kellett volna történnie, az elkezd aggasztani. Itt nincs olyan, hogy két jelenet között összeszedem magam. Két előadás között folyamatosan azon gondolkodom, milyen koncentrációval kéne bemenni. A jelem előtt - mielőtt bemegyek a színpadra - mindig van öt perc, amíg megpróbálom nulla állapotra hozni az agyam, azt érezni, hogy nem tudok semmit. Mikor bemegyek a színpadra és meglátom Bélát (Mészáros Béla), abban a maszkban, amitől majd meg kell ijednem és úgy reagálnom, mintha először látnám. Közben pedig ezt gyakorlom két hónapja! Ezek borzasztó nehéz dolgok. A Bőrpofa nagyon jó tanulási folyamat, mindig történik valami új, mindig rájövök valamire.

A Virágos Magyarország című "nagyoperettben" is játszol. Hogy fekszik neked a zenés színház?

Nem mondom, hogy nem rettegtem, mert az énekléssel kapcsolatban voltak rossz beidegződések, görcsök. Szerencsére Kákonyi Árpival (zene), Matkó Tomival (zene) és Berecz Beával (hangképzés) már dolgoztunk együtt. Ők nem azt mondják, hogy borzasztó és hallgathatatlan, amitől begörcsöl az ember, hanem hogy úgy is meg tudod csinálni. Ha hisznek benned mások is, akkor összejön.



Most éppen milyen szerepeket próbálsz?

A Pinokkió-t próbáljuk Ascher Tamás rendezésében, amiben Malvina vagyok, Pinokkió nővére. Egyszer volt eddig rendelkező próbán a jelenetem. Nagy Fruzsi (jelmez) tegnap megmutatta a lerajzolt Malvinát, hogyan képzeli el. Nagyon tetszett. Gyerekeknek mindig izgalmas játszani. Az egyetemen csináltuk a Túl  Maszat-hegyent. A gyerekek minden kis mozdulatomra azonnal reagáltak, mindig figyeltek és váratlan helyeken sikítottak, nevettek. Mintha játszóházban lennénk.

Rükverc című januári bemutatónkban pedig egy fix szerepe már mindenkinek van, de több szerep van, mint ahányan vagyunk, úgyhogy mindenki többet fog játszani. Érdekes feladatot kaptam, egy cigánylányt fogok játszani. Nagyon örülök, hogy Gáborral dolgozhatok (Máté Gábor, az előadás rendezője), mert egyetem harmadikja óta nem dolgoztam vele.

A harmadik bemutatóban pedig nem leszek, akkor fogok forgatni az új Orosz Dénes-filmben.

Kivel forgatnál még, ha bárkivel lehetne?

Gigor Attilával. Láttam A nyomozó-t, amikor kijött, meg is vettem a filmet, nagyon tetszik. Orosz Dénessel is már nagyon várom munkát. De tulajdonképpen nincs olyan, akivel nem dolgoznék. Külföldiek közül pedig Tarantino biztos benne lenne. Vagy Sofia Coppola Az elveszett jelentés című filmje miatt.

A beszélgetés után éppen angol órára mész. Mit csinálsz, amikor nem színházazol?

Nagyon szeretek sportolni meg táncolni. Most nem csinálhatom egyiket sem, mert túlterhelődött a térdszalagom és nyolc hétig pihentetnem kell. De utána szeretnék eljárni hip-hop vagy funky stílusú táncórákra. Mikor tehetem, hazamegyek a szüleimhez vagy a testvéreimhez. Már megszoktam, hogy külön élek, csak az emberre néha rátör az a magány, hogy most csak úgy átugranék Anyuhoz, de ezt nem lehet.

Főzni is nagyon jó érzés a családnak, barátoknak. Egy ételemre nagyon büszke vagyok: őzgerinc, az Anyukám által kifejlesztett mártással, burgonyakrokettel és párolt zöldséggel. Olvasni is nagyon szeretek, tegnap kezdtem el  Ljudmila Ulickajától a Daniel Stein, tolmács című művét. Az utolsó nagy könyv élményem pedig Akszjonov: Moszkvai történet című regénye volt.

Fullár Fanni