Esztert, aki most hétvégén a legjobb színésznő díját kapta a filmkritikusoktól az Aglajában nyújtott alakításáért, pár nappal a bemutató után kérdeztük A nyaralásról.


A nyaralás fő témája az együttélés lehetetlensége, a házasság válsága. Hogyan látod, ez a mai kor hozománya?

Igen. Alapvető válságkorszak van a világban, ezt lehet gazdaságilag, kulturálisan, meg egyáltalán minden tekintetben értelmezni. Teljesen össze vannak zavarodva az emberek és nem látnak tisztán ebben a káoszban. Ez biztos a házasság nevű intézményre és az együttélésre is vonatkozik.

A házasságot még egy tartható együttélési modellnek gondolod manapság?

Én nem vagyok házas, de nagyon nagy a családi nyomás, hogy ez ne legyen így. Majd lehet, hogy egyszer házas leszek, nem tudom. Az biztos, hogy rengeteg olyan kapcsolat ment tönkre az én környezetemben is az elmúlt egy-két évben, amiről azt hittük, hogy évekig fog tartani. Valóban nagy kérdés, hogy mi a jobb, ha az ember házasságban él, viszont pokoli viszony van a felek között, vagy pedig bevállalja, hogy elválik, s utána megpróbál valamilyen független és viszonylag boldog életet élni önállóan. Ebben én nem tudok állást foglalni, nagyon egyénfüggő.

Miért nyilatkoztad korábban a Mohácsi-munkafolyamatról azt, hogy „úgy érzem magam, mint egy krimiben, aminek egyszerre vagyok az olvasója, a gyilkos, meg az áldozat is…”?

Amikor az az interjú készült, már csak két hetünk volt a bemutatóig. Normál esetben ekkorra ugye már maximálisan képben vagyunk nem csak a történettel magával, hanem a szerep  fejlődésével is. Most viszont még azt sem tudtuk, hogy mi lesz konkrétan a darab vége. Ugyanolyan természetességgel elfogadtuk volna azt, ha mondjuk bármelyik szereplő kinyiffan, vagy megdicsőül. Szóval teljes nyitottságban dolgoztunk, úgyhogy ezért mondtam, hogy egyszerre vagyok szemlélője, elszenvedője és alakítója a történetnek.


Több fotó A nyaralásból


Mit tanultál, milyen élményeket gyűjtöttél be ebből a próbafolyamatból?

Mindenekelőtt azt tanultam, hogy a nyitottság elengedhetetlen ezen a pályán. Korábban sem voltam olyan típusú színész, akinek előítéletei vannak egy figuráról vagy előadásról. Nagyon szeretek a legkülönösebb rendezőkkel dolgozni, ez most is így volt: a Mohácsit körül lengő legendáriumot hallva tudtunk sajátos munkamódszeréről.  Ami persze marha jó, mert ebbe az előadásba is kerültek olyan elemek, amik a mi ötletünkből jöttek.

Például még ilyen olvasópróbánk sem volt, hogy 11-kor kezdtünk és 11:45-kor már mindenki az utcán volt, kezünkben az első nyolc jelenetet tartalmazó vázlattal, amiben Fekete Tibi figurája például akkor még nem is szerepelt. Tehát ő úgy ült az olvasópróbákon, hogy még nem tudta, mi lesz az első mondata. Ez most persze így nagyon lazának hangzik, de azért ennek a próbafolyamatnak az első egy hónapja, legalábbis az én részemről, sokkal inkább egy gyötrelmes tökölésből állt. Ott álltunk a színpadon, nem egyszer borzasztó tehetségtelennek éreztem magamat, mert úgy éreztem, hogy nem  jut eszembe kellő mennyiségű vicc, vagy valami, ami a figurából jön. De aztán eltelt egy kis idő és valahogy úgy éreztem, hogy elkaptam a fonalat. Megéreztem, mi az a tempó, gondolkodás, amit föl kell venni ahhoz, hogy a dolog működjön.



A karaktermegformálásban mennyire segített vagy hátráltatott, hogy a próbafolyamat legvégén tudtátok meg a szereplők sorsát?

Ha ez valami komolyabb színdarab lenne, vagy kicsit bonyolultabb szerkezetű, akkor biztos, hogy sokkal nagyobb bajban lettünk volna. Itt mégiscsak működnek a Goldoni-sémák, amik persze ugye át vannak ültetve a mai korba, de itt olyan óriási nagy jellemfejlődések nincsenek. János színészi instrukciókat nem nagyon mondott, hogy ebbe most mélyebben gondolj bele, vagy hogy ebben az ívben most itt hol tartasz. Azt hiszem ő nagyon felnőttként kezelt minket. Az úgynevezett karakterformálást szinte teljesen ránk hagyta.

Az általad játszott karakternek mik a szándékai és motivációi a darabban?

Azt elmondják róla, hogy egy boldogtalan nő, aki teljesen reménytelen házasságban él a férjével és ezt azzal orvosolja, hogy különböző szeretőket próbál elnyűni, persze egyik sem tart két hétnél tovább. Tehát ebben a spirálban van és ebből nem tud kiszakadni. Egyébként pedig egy elviselhetetlen hárpisztikus nőszemély, nem kevés temperamentummal felruházva.

Az előadás szerves része a zene, sőt, több helyen a szereplők is hangszert ragadnak. Miért pont a nagybőgőt választottad?

Ez furcsa, mert Marci (Kovács Márton, az előadás zeneszerzője) megkérdezte, hogy ki milyen hangszeren játszik, mert lesz majd valami zenélés. Tudta, hogy én zongorán játszom, viszont nagy vágyam volt egyszer valamit elpöntyögni a nagybőgőn. Ráadásul nagyon erotikus hangszernek tartom és azt gondoltam, hogy ennek a boldogtalan nőnek egy nagybőgő sokat tud segíteni, mert van egy ilyen nagyon mélyen rengő test, amit nagyon jó dolog átölelni. Egyébként korábban Bodó Viktor Motel című előadásában, ahol ugyan alibi zenéltünk, ott is valahogy egy basszusgitárt találtam magamnak. Úgy látszik, ez valamiért vonz.

Fullár Fanni

Eszter ezen a héten többek közt A mizantróp című előadásban látható.